Szerelmünk Naplója

Külföldön jártam

A legtöbben a címet olvasva arra gondolhatnak, hogy miért is olyan nagy szám ez... De mielőtt bárkiben is felmerülhetne ez a kérdés én már le is írom a legegyszerűbb választ, ami létezik: Mert még sosem jártam az országon kívül eddigi életem során. Éppen ezért vártam annyira a hétvégét, hiszen megtudtam, hogy a nő akit szeretek szervezett nekem (nekünk) egy utat Ausztriába. Duplán izgatott voltam, egyrészt, mert végre újra vele lehetek, másrészt pedig, hogy életem első külföldi élményét is vele élhetem majd át. Apróság tudom, nekem mégis fontos és sokat jelent. Minden emlék, minden nap, minden közös 'első' különösen fontos a számomra. Aztán eljött a péntek. A legelső meglepetés akkor ért, amikor megérkeztem hozzá. Gyönyörű volt. (Bár ez nem meglepetés, hisz mindig az.) Megkért, hogy maradjak lenn és eltűnt egy kis időre az emeleten. Pár pillanat múlva megjelent és együtt indultunk fel a lépcsőn. Lassan kinyílt a szoba ajtaja és én szóhoz sem jutottam hirtelen. Mindenütt gyertyák, körülrakva velük az egész szoba. Csodálatos illat mindenfelé, én pedig megesküdnék, hogy a félhomályban nem is a gyertyák voltak, amik a leginkább ragyogtak, hanem Ő. Nem is emlékszem mit mondtam akkor, biztos valami értelmetlen butaságot, ilyenkor csak ennyi telik tőlem. Ő mégis mosolygott, én pedig magamhoz öleltem és ha a szavaimból nem is, de a csókjaimból remélem tudta, hogy mennyire boldog is vagyok. Senki nem lepett meg még így, senki nem küzdött még őszintén az én boldogságomért. Másoknak talán semmiség, mindennapi kedvesség, de nekem annál jóval több. Örök emlék, egy nap, amit sosem felejtek el.

Az este további része is gyönyörű volt... nem is hiszem, hogy lehet másmilyen. Aztán mire észbekaptunk eljött a reggel. Alig aludtunk valamit, sokáig azt sem tudtam mi történik körülöttem, de az izgalom mindvégig bennem volt. Életemben először igazán szeretnek. Életemben először igazán szerethetek. Életemben először külföldre megyek, azzal a lánnyal, aki annyi mindent adott nekem oly rövid idő alatt. Az út gyorsan eltelt. Amint átléptük a határt eltűntek a magyar feliratok, a magyar rendszámú autók is egyre fogyatkoztak és én izgatottan figyeltem minden házat, fát és táblát. S bár németül egy szót sem tudok, mégis minden feliratot elolvastam, hogy szívjam magamba a kinti élet 'illatát'. Egyre több lett a domb, egyre kacskaringósabbak lettek az utak, de mégis... volt benne valami teljesen más, valami furcsa rendezettség, ami itthon nincs meg. Mintha a földek is szabályosabbak lettek volna. A német beszédből nem sokat értettem. Mondhatni semmit. De még így is örömmel hallgattam. Rengeteg drága autót láttam. Ami itthon luxus kategória az kinn szinte mindennapos. Sokszor tátottam a szám és sokszor mosolyodtam el. A legjobb mégis az volt, amikor hazafelé jöttünk és elkezdett szakadni a hó. Egyre nagyobb pelyhekben esett, a táj gyönyörű volt, én pedig csak fogtam a kezét és nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá újra és újra. Persze nem szóltam semmit, nem tudtam mit mondani. Fáradt voltam, de mégis leírhatatlanul boldog is egyben. Szóval csak fogtam a kezét és mosolyogtam. Belül is és kívül is. A szívem kalimpált és a gondolataim ezer felé cikáztak. Az egyik pillanatban még a jelenben voltak, de a következőben már átcsaptak a jövőbe. Abba, amelyikben ugyanígy mellette vagyok és fogom a kezét, még évek távlatában is. Mert ezt látom. Ezt akarom látni és ezt fogom átélni. Tudom és érzem. Ha létezik ember, aki mellett boldog lehetek és aki mellett igazán élhetek, akkor ez csakis Ő lehet. Remélem tudja. Remélem érzi. Remélem képes vagyok kimutatni neki, hogy mennyire örülök, hogy van nekem. Remélem képes leszek visszaadni neki mindazt a törődést és szeretetet, amit Ő ad nekem minden egyes nap, amikor Vele vagyok. Történjék bármi is, mindig szeretni fogom és sose felejtem el a sok közös elsőt... Köszönöm neked Drágám.