Szerelmünk Naplója

Kedves Gazdám!

Sokáig tanakodtunk Bogyival, de végül úgy döntöttünk hogy bátornak kell lennem, ezért írok most neked. Lehet rajtunk áll vagy bukik a dolog. Ha pedig így van, akkor nem szabad tétlenkedni. Fogalmam sincs elolvasod-e valaha ezt, de sajnos más elérhetőségedet nem tudom. Hogyan is tudhatnám, hisz csak egy macska vagyok. Ezt az oldalt is csak sunyi módra lestem ki, hisz Feri ezt olvasgatta utoljára, amikor a géphez ült. Jó rég volt már, nem is tudom hány napja, hogy be sem lépett a szobába és szinte sosincs itthon. Nem tudom mi történt vele. Hiányzik. Ahogy te is.

Azóta én már szépen kigömbölyödtem, hamarosan anyuka leszek és be kell, hogy valljam eléggé félek a dologtól. (Akartam csatolni egy képet magamról, hogy lásd hogy milyen kemény is a helyzet, de sajnos nem jött össze. Bogyi nem igazán boldogult a kamerás tapi telefonnal, pedig igyekeztünk elhiheted. Így a kép most kimarad, de biztos el tudod képzelni a hordó hasam.) Ez lesz nekem az első és hiába próbálok bárkihez is dörgölőzve bújni, senki sem veszi észre, hogy mi az, ami bánt. A nagyok rohannak, ti pedig máshol jártok. Egyedül érzem magam és folyton az utcát lesem, hátha valamelyikőtök visszatalál. Nem értem miért változott meg minden ilyen gyorsan. Biztos valami emberi dolog, valami olyan, amit mi macskák nem érthetünk. De ha mégis elolvasod, tudd, hogy én, Bogyi, Mimi, Odin, és még az a hülye fehér egérszerzet is nagyon hiányolunk. Gondolhatod mekkora lelki erő kellett, hozzá, hogy ne harapjam le a fejét nyomban, de a jó ügy érdekében erőt vettem magamon és egy időre békét kötöttünk. Azt üzeni, hogy rozoga a kastélya és nincs, aki újra megcsinálja neki, Ferire pedig haragszik, mert csak enni jár fel, amúgy szinte hozzá sem szól. Üzent még valamit, de nem tudom pontosan mit jelent: Két lábra állt és a kezeivel elkezdett kapadozni az ég felé. Azt mondta, te érteni fogod. (Hülye pockok, a titokzatos jelbeszédükkel).

Odinnal mindig jóban voltam, szeleburdi egy kutya, de sosem akart bántani, ezt pedig mindig díjaztam. Szerintem ő kicsit olyan, mint te. Aki nem ismeri, nem is látja rajta, hogy valami bántja, de közben belül mélyen nagyon hiányzol neki. Sok haverja van, mindig csavarog, nappal el tudja terelni a gondolatait más felé, de amint egyedül marad vagy leszáll az este, csak leteszi a fejét a kőre, tekintete a távolba mered és én tudom, hogy rád gondol.

Bogyi alig jár haza. Ő is hanyagol. Ő sosem akarta kimutatni az érzéseit, inkább elment jó messzire a vadonba. De akárhányszor hazaért, mindig az volt az első kérdése, hogy: "Megérkezett már?" Így élünk mi, szinte senki nem tudja mi van bennünk, de veled most megosztottam őket, mert te vagy a gazdám attól a perctől kezdve, amikor a kis csipás szemeimmel és remegő mancsaimmal rátok néztem a kis dobozból. Akkor a tiétek lettem és ti az enyéim. Lehettek távol heteket, hónapokat, éveket. De egy macska sosem felejt, mindig várni és emlékezni fog arra, aki megszelídítette. Feri mondta egyszer nekem: "Felelősséggel tartozol azért, akit megszelídítettél." Nagyon megtetszett ez a mondat, mert tudom, hogy ti sem felejtettetek el minket, csak most biztos van valami más, ami fontosabb. Remélem sikerül megoldani és újra megszeretgettek minket majd. Mi itt vagyunk és várunk.

Nem tudom mi okoztuk-e a bajt. Ha azért hagytál itt, mert sokszor megkarmoltalak vagy enni akartam a vacsidból, akkor sajnálom. Hidd el sosem akartalak elüldözni innen. Bogyi is magát okolja, mert fél, hogy azért mentél el, mert mindig ugrálni akart. Feribe nem látok bele, ő most annyira másmilyen. A szemében csak üresség van, az arcán pedig komolyság. Néha felemel, megcirógat és súg pár dolgot, de ezeket én nem értem. Csak azt tudom, hogy olyan hangon szól hozzám, ahogy eddig soha. És ez megijeszt. Nem akarom egyikőtöket sem elveszíteni. Ti ketten együtt vagytok egy egész. Persze mit tudhat erről egy macska? De hidd el, láttam milyen boldogok voltatok együtt és amikor egymásra néztetek láttam a szemetekben valami olyan különös dolgot, amit képtelen vagyok elfelejteni. Kár, hogy mi macskák képtelenek vagyunk erre az érzésre.

Lehet Feri tett vagy mondott valami olyat, amivel nagyon megbántott. Néha olyan hülye tud lenni. Emlékszem egyszer engem is annyira kupán vágott, hogy azt hittem sose állok szóba vele. De nem bírtam ki. Annyira szüksége van a szeretetre és annyira megbánta másnapra, hogy oda kellett kuporodnom az ölébe, hogy tudja, hogy bármit is tesz, én mindig ragaszkodni fogok hozzá. Azóta sosem bántott. Képes volt tanulni a hibáiból. Remélem te is bízol benne annyira, hogy tudd, hogy lehet, hogy egyszer fájdalmat okozott valamivel, de ugyanazzal még egyszer sosem fog. Mert akit szeret, azt képtelen szánt szándékkal bántani, ha pedig mégis megteszi, akkor annyi ideig bünteti magát, amíg bele nem ivódik a lelkébe, hogy többet soha ne tegyen ilyet. Tudom, hogy te is ragaszkodsz hozzá. Tagadhatod, de ismerlek. A macskák a legjobb megfigyelők. Ha büntetni akarod kicsit, hát tedd. Biztos megérdemli. Ha azt akarod, hogy gondolkodjon és rájöjjön a hibáira, akkor azt is sikeresen elérted, mert látom mik mennek végbe rajta. Néha nagyon sajnálom, néha legszívesebben jól megkarmolásznám. De itt én most nem segíthetek rajta. Valaki másra vár.

Lassan mennem kell. Még a végén lebukom. Furcsán néznének rám, ha valaki benyitna és egy macska gépel a laptopon. Remélem egyszer eljutnak hozzád a szavaim. Remélem nem túl későn. Mi mindig itt leszünk neked és tiszta szívből, őszintén mondhatom, hogy mindig várni fogunk rád. A gazdánk vagy, szeretünk, mindannyian a tiéd vagyunk és mindannyiunk szívében ott őrizzük azokat az időket, amikor együtt voltatok, boldogan és mi ott gömbölyödtünk az ágyban, mellettetek. Emlékszel, amikor mindig belebújtam a szatyrokba meg a táskákba? Olyan jókat nevettetek rajtam. Elárulok egy titkot: Pont ez volt a célom vele! Titeket megnevettetni és boldognak látni. Ha újra elérhetném ezzel ezt, akkor sosem másznék ki azokból a szatyrokból. Mi nem haragszunk rád. Sose tettük. Itt mindig menedékre találsz, bármikor is legyen szükséged rá. Ferit pedig ne utáld kérlek. Ezer hibája van, tudja ezt ő is jól. De igazán szeret és érted képes lenne bármire. Ha adsz neki még egy esélyt, akkor mindent másképp fog csinálni, amivel fájdalmat vagy szomorúságot okozott. Ha mégsem így lenne addig karmolásznám, amíg nem könyörögne, hogy hagyjam abba. De tudom, hogy erre nem lesz szükség. Szép lassan igazi férfivá válik, te pedig mellette igazi nővé. Csak ne mondjatok még le egymásról és ne adjátok fel az első bukkanónál.

Zárásként másolok valamit, amit itt a gépen találtam egy dokumentumban. Meg fog ölni érte, ha megtudja, de ő maga úgysem küldte volna el. Megteszem hát én.

"...annyi mindent elrontottam. Csak most jövök rá, amikor egyedül maradtam, hogy néha mennyire rossz úton jártam. Olykor pont azt felejtettem el, ami a legfontosabb. Elfelejtettem éreztetni vele, hogy mennyire fontos. Elfelejtettem férfinak lenni és így ő sem lehetett nő. Megtettem érte mindent, persze. De pont nem erre volt akkor szüksége. És én ezt nem láttam be egészen mostanáig. Ha visszapörgethetném az idő kerekét minden másképp lenne. Az lennék, akibe beleszeretett és nem követnék el ilyen gyerekes hibákat. Magától értetődőnek vettem, hogy mellettem van, pedig pont én vagyok az, aki a legjobban tudja, hogy ezt sosem szabad. Ültünk egymás mellett és én a napi gondokkal voltam elfoglalva, ahelyett, hogy megragadtam volna a kezét és elvittem volna valahova, ahol a gondok nem érnek utol és csak mi vagyunk. Belesüppedtem a mindennapok mókuskerekébe, elfelejtettem szeretni, elfelejtettem megbecsülni. És ezt mindennél jobban bánom. Voltak már nagy hibáim az életben, de ezt sorolom legelőre. Úgy érzem megtaláltam életem párját, mégis elveszítettem. És ezt sosem fogom megbocsátani magamnak. Persze ő is hibás, hisz mindig kettőn áll a vásár, de nem okolhatom mindenért őt. Én indítottam el a lavinát, ő pedig csak sodródott vele. Nem tudom látom-e még valaha. Nem tudom lesz-e valaha lehetőségem újra megcsókolni és a szemébe nézni. Már teljesen másképp tenném mind a kettőt. Ha kifognám az aranyhalat csak egy új esélyt kérnék tőle, semmi mást. Mert igen is képes lennék őt boldoggá tenni. Nem úgy mint eddig. Sokkal jobban. De későn ébredtem rá mindenre és ő már nem bízott bennem. Nem volt esélyem bizonyítani és megmutatni sem tudtam, hogy mennyi mindent tartogatok még neki. Könnyebb lenne kiölni a reményt és semmire nem várni, de képtelen vagyok rá. Engem már csak a remény éltet, már csak ennyi maradt. Fogalmam sincs mi játszódik le benne, hogy gondol-e még rám. Lehet, hogy már teljesen más utakon jár. De én amíg élek reménykedni fogok, hogy egyszer lesz még lehetőségem arra, hogy bizonyítsam neki mennyire is szeretem. Talán túlélem addig. Talán kibírom valahogy. Most értem csak meg, hogy miért tette Bella a Twilightban mindazt, amit tett. Sosem volt a kedvencem egyik film sem, de ez a jelenet újra meg újra az eszembe jut. Csak ülök valahol távol, úgy érzem telnek a napok, rohannak az emberek, csak én vagyok mozdulatlan. Szólnak hozzám és én hallom, de mégsem jut el az agyamig. Én megdermedtem akkor és ott, amikor kiszakadt a lelkemből valami. Nem érzem már, hogy élek, nem érzem, hogy a napokban van mit várni. A remény van még, semmi más nincs. Egyik este beszálltam a kocsiba és elindultam csak úgy céltalanul. Tövig nyomtam a pedált és mire a kilométer órára néztem már 160-al vágtattam az éjszakában. Minden egyes milliméterrel, amit a mutató mozdult élőbbnek éreztem magam. Csak akkor, egy pillanatig éreztem azt, hogy még élek. Tudtam, hogy elég lenne egy elhibázott mozdulat, egy nyúl, egy őz vagy akár egy fácán és én párat pördülve felcsavarodnék az első fára. De tudtam, hogy nem ez az én sorsom. Éreztem, hogy ennek nem így lesz vége. De kellett valami, ami megmutatta, hogy még élek. Hogy még nem haltam meg belül teljesen.

Itt vagyok most. Fogalmam sincs hol leszek holnap. Változom, fejlődöm, de közben meg is halok minden nap. Szeretném hinni, hogy megment engem is valaki, de bízni már nem merek. Senkit nem kérhetek arra, hogy küzdjön értem, a szerelmet pedig nem koldulhatom. Férfi vagyok. A szerelmet ki kell érdemelnem és tennem kell érte. Ha lesz lehetőségem rá, akkor tenni is fogok. Addig pedig túlélem valahogy. Erőt merítek azokból a pillanatokból, amikor még velem volt. A csókjából, a pillantásából és a sok kis kedves apróságából, amiken mindig olyan jót mosolyogtam. Hiszem, hogy jelentek még neki valamit, még ha csak őrláng is ég benne. Hiszem, hogy lehet még minden szép. Talán csak türelmesnek kell lennem. Talán ez is csak egy lecke, hogy megtanuljam, hogy a nagy dolgokra igen is várni kell. Talán minden rendbe jöhet még. Talán lehet még szép a nyár. Talán..."

Látod gazdám, talán sosem hitted, de itt egy új családod lett. És tehetsz bármit, mi mindig várni fogunk rád. Sosem maradsz egyedül, történjék bármi is. Kérlek vigyázz nagyon magadra, kérlek ne haragudj ránk, bárki is bántott meg közülünk. Remélem nincs semmi baj és remélem gondolsz majd rám, ha jönnek a kiscicák. Én gondolok rád... minden nap.

Kiscicád: Mancsu