Szerelmünk Naplója

Hajnali pixelhalmazok (alias képek)

Nem hagytak nyugodni, annyira rágták a fülem, hogy róluk is csináljak képet neked, hogy nem tudtam nemet mondani. Szóval a következő képsorozatokat csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert nem mindennapi arcok.

Rögtön itt van Poci-Pockány-Güli:

Itt éppen kómásan mászott kifelé és próbálta felmérni, hogy az alvóideje alatt mennyi friss kaja került ki a tetőre. Szomorúan kellett konstatálnia, hogy egyelőre semmi :(

A következő kép készítése alatt a következő mondat hangzott el: "Ha még egyszer a képembe vakuzol, leszedem az arcod! Értve vagyok?" A sors iróniája, hogy ezen mondat elhangzása után egy lépést lépett előre és fejjel borult az előtte tátongó likba (továbbra is ugyan olyan bendzsa, mint volt :)).

Az utolsó képhez egy kis magyarázat szükséges. Gondolom Putyuszt felismered, de van még ott egy számodra új lény. Ennek a története következik most.

Odin köztudottan imádja hazahordani a szomszédok kedvenc tárgyait. Hozott már tuti Nike papucsot (sajnos a párját még mindig várjuk), pöttyös labdát (ezzel azóta is játszik), autó első lámpát foncsorostól, égőstől (ezt el is raktuk gyorsan), de volt már a szájában baba, kisautó és gumicsizma is. Azonban a tegnapi fogása volt eddig a legjobb, ugyan is egy tökéletes állapotú Motkány plüssel ért haza :) Sajnálatos módon a mogyorót, amit tartott kiette a kezei közül, ezért egészségére, biztos finom lehetett (műanyag volt). A többi viszont tökéletes állapotnak örvend, egy mosás után pedig jobb, mint új korában. Mint láthatod Bogyi már össze is haverkodott vele, az előbb együtt aludtak. Szereti, mert puha és illatos. Tudom, hogy mennyire szereted a plüssöket, úgyhogy nem engedtem, hogy Anitáék lecsapjanak rá.

Tegnap volt a Graffiti buli, amit annyira vártunk (én és Józsi biztosan, de szerintem Te is). Úgy hallottam most voltak eddig a legtöbben és nagyon jó buli volt. Én nem tudom, többet nem tudnék elmenni oda, főleg nem nélküled. Bármennyire is szerettem azt a helyet, nem lenne ugyanaz. Tudom mennyire féltél attól, hogy megint kiakadok vagy mérges leszek, de erre soha többé nem került volna sor. Annyira vártam és annyira beleéltem már magam, hogy bármit is hozott volna az este, én boldog lettem volna, csupán már akkor, ha sikerül veletek eljutni oda. Sajnálom, hogy ezt sem tudtam bizonyítani. Pedig tényleg sok minden változott. Sokkal határozottabb és bátrabb lettem. Nem félek már megtenni azt, amit szükséges.

Szombat este felhívtam anyudat. Ne aggódj, nem akartam semmi rosszat, csak szerettem volna tudni hogy vagy. Nem tudtam végig elmondani neki, amit szerettem volna, mert lemerült a telefonja, de azt megtudtam, hogy nagyon haragszol rám. Ő végig rendes volt, próbált segíteni, de hallottam a hangjában, hogy ő sem kedvel már túlzottan. Mondta, hogy sok mindent elrontottam, de ezt eddig is tudtam. Azt is mondta, hogy ha vissza akarlak kapni nagyon kell igyekeznem. Viszont szerintem ő nem tudja a teljes sztorit. Én pedig nem is akartam neki mondani semmit erről, nem akartam mentegetni magam (téged pedig főképp nem szerettelek volna bántani, sem ekkor, sem máskor). Végül is mindössze csak annyit akartam mondani neki, hogy sajnálom, hogy hiányzol, hogy Szeretlek és hogy köszönöm, hogy meghallgatott és, hogy zavarhattam egy percre. Biztos ezért is haragudni fogsz rám. De nem tudtam csak ülni és nem tenni semmit. Hiányoztál, hiányzol... és ha hiszed, ha nem, szeretem a családod és bátran beszélek bárkivel, ha kell. Bár most lehet, hogy én lettem nálatok az első számú közellenség, de ez sem érdekel. Bármikor eléjük állnék, ha ezzel is bizonyíthatnám, hogy én nem félek és nem hátrálok meg.

Poci puszil, Bogyi üzeni, hogy: "Máóóó" én pedig nem mondok semmit, úgy is tudsz mindent.