Szerelmünk Naplója

A várakozás művészete (részletek)

"A várakozás gyakran azt jelenti, hogy másokra kell várnunk.
Mi már beértünk - ők még nem.
S a dolog csak akkor teljesedhetik be, ha mindannyian megértünk rá.
A nagy társasjátékban, melyet Életnek nevezünk, mi csak saját szerepünket játsszuk. Ritkán éljük át, hogy ami velünk történik az a többiek története is.
A karmák össze vannak szőve. Ahhoz, hogy valami beteljesedjen, minden szereplőnek meg kell érnie rá.
Néha mi maradunk le, néha a többiek. És késik a pillanat, amit úgy hívunk: egybeesés. Ez fontos szó: tulajdonképpen minden beteljesedés rejtett oka.
Hogy ez mikor jön el, emberi szemmel nem látható. Csakis a Gondviselő, a "Nagy Rendező" szemével, aki átlátja az egészet, akinek mindenki fontos, az összes szereplő, s mindenkiben külön-külön is látja az érlelődő folyamatokat.
Így "jön létre" egy gyerek, egy mű, egy házasság, de még egy focicsapat gólja is; sok testnek, léleknek, helyzetnek kell beérni ahhoz, hogy az eredmény anyagi síkon is megvalósuljon.
A várakozás legnehezebb része, amikor én már készen vagyok, de a másik lemaradásban van.
S ezért az én sorsom se tud beteljesedni.

Családban, főleg párkapcsolatban, gyakran éljük át ezt a helyzetet.
Az egyik már készen áll, a másik lemaradásban van. Meg kell várni, amíg a másik is "megérik".

Néha nagy színvonalkülönbség van köztünk.
Ez nem műveltségi kérdés. Az emberi léleknek sokkal hosszabb története van, mint ahogy sejtjük. Mindannyian az érlelődés más-más színvonalán tartunk. Erre azt szoktuk mondani, hogy vannak "fiatalabb" és "öregebb" lelkek. De ezt csak jelképesen értsd. Az, hogy valakiben mennyi tapintat, illem, megértés, lelki finomság, önuralom, bölcsesség, tisztaság, alázat, önérzet, tisztánlátás, jóság, netán egy bölcs derűje van, az nem az egyetemi végzettségen és a műveltségen múlik. Az sem, hogy mennyire foglya valaki a saját önzésének vagy szenvedélyének. Ez tapasztaltság, megéltség - végső soron érettség kérdése.
Különösen a mi korunkra jellemző, hogy az "egyszerű emberek" lelki értékeik alapján gyakran megelőzik azokat, akik látványosan kiemelkednek a társadalomból.

Bizony nagy szeretet kell egy olyan helyzet elviseléséhez, amikor látom, hogy a másik miatt nem juthat nekem se. Rosszul játszik, s miatta szól hamisan az egész zenekarunk.
Elrontja a közös zenélést.
Ez néha olyan kifürkészhetetlen dolgokban is megnyilvánul, mint egy késlekedő gyermekáldás. Vagy egy párkapcsolat kudarca; hiába látja az egyik az eljövendő sors potenciális lehetőségét, ha a másik még vak, és egészen más irányba tapogat.
Néha egy gyermek azért nem jön, mert várja, míg a szülei megérnek a fogadására. Az is lehet, azonban, hogy a kozmikus léthelyzet nem alkalmas a megszületéséhez. Még "nem állt össze" a dolog. És azt gondolja magában odafönn: "az én időm még nincs itt".
Ilyenkor nem érted a késés okát.

A másokkal való egységnek - vagyis a szeretetnek - a legnehezebben elviselhető tapasztalata, hogy egymás kudarcainak a terhét is hordoznunk kell. Minél inkább szeretünk valakit, annál inkább így van: a másik gondja a miénk is, és szenvedünk miatta.
Ez az összekötözöttség az oka, hogy akit szeretsz, sokkal jobban irritál néha, mint az, aki közömbös számodra.
Beengedted magadba.
Benned fáj a fájdalma, tiéd a tévedése, és viseled természetének azokat a rossz tulajdonságait, melyeket talán ő sem szeret magában. Miatta "áll az életed" - és ez igaz.
De ha szereted, vársz rá."