Szerelmünk Naplója

Ébren álmodom

Néhány perce ment csak el. Két napot volt velem. Valaki odafönn mégis szerethet engem, ugyanis talán most először az életben azt érzem, hogy tényleg szerencsés vagyok. Adott nekem plusz egy napot vele. Két nap persze nem sok... de most nekem ez volt a minden.

Amint beszállt az autóba elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem is a szomorúság miatt, hisz a végén mégis csak sikerült megmutatnom neki azt, amit szerettem volna. Inkább a sok hihetetlen s álomszerű élmény válthatta ki, amit Vele éreztem ezalatt a két nap alatt. Olyan érzések száguldottak át rajtam, amiknek a létezéséről eddig még csak nem is tudtam. Soha!

Letöröltem a könnyeim és gyorsan ide siettem, hisz ezt meg kell örökíteni, annyira tökéletes. A meglepetésem pont úgy sikerült, ahogy terveztem. Megérte a rengeteg szaladgálás és szenvedés. Láttam rajta, hogy nem számított rá és pont ez volt a cél. Hogy tudja, hogy bármennyire is ismer, tele vagyok meglepetésekkel, hisz ez még csak a kezdet. Más is van még a tarsolyomban, nem is kevés. Nem volt egyszerű áttörnöm a benne felállított védelmi vonalat, de úgy érzem sikerült. Ha nem is teljesen, de jó úton haladok. Esélyem lesz bizonyítani és megmutatni, hogy tényleg egy jobb és szerethetőbb ember lettem. Remélem meglátta ezt Ő is bennem.

Most tudatosul csak igazán bennem, hogy tényleg működik az, amit sokan mondanak. Nem elég csak valamit nagyon akarni. Tenni is kell érte és addig fel nem adni, amíg nem sikerül. Ezt tettem most. Életemben először nem adtam fel, mert nem is tudtam volna. És küzdöttem, küzdöttem, most pedig elégedett vagyok, mert ennél jobb végeredményt nem is várhattam volna. Ölelhettem, csókolhattam, szerethettem, simogathattam. Alig állok a lábamon annyira kimerült vagyok, hisz aludni sem mertem és nem is akartam. Csak néztem, ahogy békésen szuszog, fejét a mellkasomra hajtva és el sem tudtam hinni, hogy ez a valóság. Féltem, hogyha becsukom a szemem kiderül, hogy csak álmodom, de nem... ez  valóság! Gyönyörű volt, mint mindig, képtelen voltam levenni a szemem róla. A szívem is végig úgy kalimpált, mintha kiugrani készülne. Amikor pedig a megállóban elindult felém azt hittem mentőt kell majd hívni hozzám. De itt vagyok, túléltem, s ugyan most kicsit sajog a szívem, de ez a jó féle "fájdalom". Lesz még jövő, látom, szerethetem és csókolhatom ismét. Addig pedig tervezek tovább, ébren álmodom és újra meg újra visszajátszom az ebben a két napban szerzett boldogságom filmkockáit.

Amikor a másik háznál megcsókolt és megölelt, akkor olyan érzések futottak át rajtam, amikre még ember nem talált ki szót. Katartikus élmény, leírhatatlan. Mintha arra a pár percre összeolvadt volna a lelkem az övével és nem csak a testünk csókolózott volna. Nem tudtam betelni Vele, akartam még-még-még... És aztán zokogni kezdtünk, mind a ketten, szavakra pedig nem volt már szükség. Életem legboldogabb percei!

Most már Te is láthatod, kedves olvasó! Igen is léteznek csodák. Az egyiket épp most éltem át. Hidd el, tudni fogod mikor történik ilyesmi, hisz ha átéled, képtelen leszel valaha is elfelejteni. Örökre ott marad benned, örökre a legszebb emlékeid között lesz a helye. Pont úgy, mint nekem. A 2 nap, ami tökéletes volt. A 2 nap, amikor újra megtanultam bízni (főleg magamban) és abban, hogy a dolgok alakulhatnak jól is. Bárki is segített odafönn: Köszönöm!

Neked pedig csak annyit üzennék: Köszönöm neked ezt a csodás két napot, köszönöm a bizalmat, az esélyt és ezt a sok csodát. El sem hiszed mennyi mindent adtál.

Szeretlek!